Lucskos savanyú káposzta recept

A lucskos savanyú káposzta recept hagyományosan Erdélyből származik. De rengeteg elkészítési módja ismert és ahány ház, annyi szokás alapján – akárcsak a kovászos uborka esetében – mindenki a saját ízlésének, ízvilágának legmegfelelőbbet készíti. Ez egy klasszikus lucskos káposzta recept, mely nagyon könnyen elkészíthető, laktató egytálétel.

Lucskos savanyú káposzta recept

Hozzávalók:

  • 70 dkg sertéshús
  • 1 nagyobb fej káposzta
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 ek liszt
  • 2 ek olaj
  • 1 ek fűszerpaprika
  • 1 ek borsikafű
  • 1 csokor kapor
  • frissen őrölt bors – ízlés szerint
  • só – ízlés szerint
  • ecet – ízlés szerint

Lucskos savanyú káposzta elkészítése

  1. Először a káposztát kell felvágni: félbe, majd megint félbe és vékony csíkokra.
  2. Aztán a húst kell alaposan megmosni és kockákra vágni, sózni és félre tenni.
  3. A savanyú káposztát hideg vízbe kell kicsit áztatni, majd jól kinyomkodni a víztől.
  4. Majd a hagymát kell megtisztítani és apró kockákra vágni.
  5. Egy nagyobb magasabb falú edénybe az olajon a meg kell pirítani a hagymát és rátenni a húskockákat, amivel együtt kell még pirítani kicsit.
  6. Ha szükséges kicsi vizet aláöntve félig meg kell főzni.
  7. Majd mikor már félig megfőtt az aprított káposztát is hozzá kell adni.
  8. Fűszerezzük a piros paprikával és keverjük össze az egészet.
  9. Azután öntsük fel annyi vízzel, hogy az egészet éppen ellepje és így főzzük tovább.
  10. Adjuk hozzá a kaprot, borsikafüvet és közepes lángon főzzük puhára.
  11. Addig készítsük el a csomómentes rántást a lisztből, pirospaprikából.
  12. Majd adjuk a káposztához és még főzzük vele néhány percig.
  13. Ecettel tovább savanyítható, de ez el is hagyható.

Friss kenyérrel, tejföllel tálaljuk. Jó étvágyat hozzá!

Buday, Otthon – Lucskos káposzta:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Savany%C3%BA_k%C3%A1poszta

Címlap kép: Lucskos káposzta (forrás: https://csaladireceptkonyv.hu/sipiek/recept/erde-lyi-lucskos-ka-poszta-1)

Vissza a kategória cikkeihez