Tartalomjegyzék
A rétes hallatán általában az édes ízek jutnak eszünkbe, pedig nagyon finom pikáns, sós rétesek is vannak, ilyen például a savanyú káposztás rétes is. Ami pedig lehet uzsonnára vagy könnyed vacsorára, de a szilveszteri bulikon is megállja a helyét, érdemes kipróbálni. Számos összetevő adható hozzá – hagyma, paprika, bacon – a fő összetevőkön kívül, így a variációk száma is növelhető. Ráadásul, ha kész rétestésztával dolgozunk, az egész elkészítési idő igazán lerövidül.
Egyszerű savanyú káposztás rétes recept
Hozzávalók:
- 400 g friss élesztős leveles tészta
- 600 g savanyú káposzta
- 200 g bacon kockára vágva
- 1 közepes vöröshagyma
- olaj
- 1 kis doboz tejföl
- 1 egész tojás
- 1 evőkanál egész köménymag
- néhány evőkanál szezámmag (elhagyható)
- frissen őrölt bors – ízlés szerint
- só – ízlés szerint
Savanyú káposztával töltött rétes elkészítése
- A sütőt elő kell melegíteni 180 fokra.
- A káposztát hideg vízben be kell áztatni kicsit, hogy a savanyúsága kiázzon.
- A bacont addig kis kockákra kell vágni (ha eleve kockázott, akkor ez a művelet megspórolható).
- A hagymát össze kell vágni apró kockákra és az olajon meg kell kicsit pirítani.
- Hozzá kell adni a kockázott bacont, és együtt pirítani még a hagymával kicsit.
- A levétől lecsepegtetett, kinyomkodott savanyú káposztát is hozzá kell adni a hagymás baconhoz, majd sózni, borsozni ízlés szerint.
- Össze kell őket keverni és addig főzni, párolni, amíg a káposzta megpuhul.
- A réteslapokat egy konyharuhán kell kibontani, így a tekerésnél könnyebb dolgunk lesz.
- Tejföllel meg kell kenni a lapokat.
- Az első réteslapot rátesszük a konyharuhára, megkenjük tejföllel, rátesszük a következő réteslapot, kenünk, végül a harmadik réteget is.
- Erre rátesszük az elkészített töltelék felét a lapok alsó harmadára.
- Két oldalát behajtjuk, hogy ki ne folyjon, majd a konyharuha segítségével feltekerjük.
- Rátesszük egy sütőpapírral kibélelt tepsire, megkenjük a tetejüket tojással, megszórjuk köménymaggal vagy szezámmaggal és aranybarna színűre sütjük.
- Hagyjuk kicsit kihűlni a szeletelés és tálalás előtt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Savany%C3%BA_k%C3%A1poszta
Vissza a kategória cikkeihez